Настройки оформления

Pogány Judit

Pogány Judit

Род деятельности
Актёр
Пол
Женский
Дата рождения
10 сентября 1944 (81)
Место рождения
Kaposvár, Венгрия
Актёрских работ
61

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult.

A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott.

Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott.

Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban …

Известность

Фильмография — роли (61)

ГодНазваниеРольТип
2026 Végem Фильм
2025 BigBakShow Vass Juci Сериал
2024 Сегодня вечером мы убиваем Csillag Ági Фильм
2024 Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk Mesélő Фильм
2023 Cicaharc Фильм
2023 Sose lesz vége Фильм
2023 Coda Фильм
2023 Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi Фильм
2022 Az unoka Anci mama Фильм
2020 Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák mesélő Фильм
2020 Kimaradt körök Nagymama Фильм
2019 Seveled Valika Фильм
2018 Citromos Mignon Idős hölgy Фильм
2017 Грабитель банков Annuska néni Фильм
2017 Megérdemlem Фильм
2014 Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak mesélő Фильм
2013 Újratervezés Feleség Фильм
2013 Kispárizs Jolika Фильм
2011 Kaland Sick woman Фильм
2011 Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese mesélő Фильм
2010 Bogyó és Babóca 1. - 13 mese mesélő Фильм
2010 Zimmer Feri 2. Vilma Фильм
2008 Kalandorok nagymama Фильм
2007 Megy a gőzös Mrs. Bajusz Фильм
2006 A hét nyolcadik napja Csibike - ügyvédnő Фильм
2006 A Herceg haladéka Luvnya Фильм
2005 Egy szoknya, egy nadrág Kamilla Фильм
2002 Sobri, ponyvafilm Bori néni Сериал
2001 Csocsó, avagy éljen május elseje! Piroska néni, igazgatónő Фильм
2000 Meseautó Kovácsné, Vera anyja Фильм
1999 Hippolyt Mrs. Schneider Фильм
1998 Ámbár tanár úr Mimike Фильм
1998 Zimmer Feri Vilma Фильм
1997 Csinibaba Terike Фильм
1997 Szökés Фильм
1997 Apa győz Фильм
1996 Szamba Lidi Фильм
1993 Die Rebellion Kathi Blumich Фильм
1993 Sose halunk meg Anya Фильм
1990 Сумерки Overállos nõ Фильм
1989 A legényanya Rozi Фильм
1989 Túsztörténet Фильм
1989 Эльдорадо Monoriné Фильм
1988 Panelvacsora Nagymama Фильм
1987 Zuhanás közben Фильм
1985 Саффи Szaffi (озвучка) Фильм
1983 A tranzitutas Gizella Фильм
1982 Panelkapcsolat Feleség Фильм
1982 Глядя друг на друга Magda Фильм
1981 Вук Young Vuk / Kisrókák (озвучка) Фильм
1981 Szívzűr Фильм
1981 Diplomafilm Feleség (Wife) Фильм
1979 Ajándék ez a nap Anna, Petõ felesége Фильм
1979 Disco Disco Suzi Quatro Сериал
1979 A három jószívű rabló Basztiánné Фильм
1979 Mese habbal Фильм
1976 Zöld dió Фильм
1976 Násznép Фильм
1975 Azonosítás Vöröskeresztes nõ Фильм
1974 Bástyasétány hetvennégy Фильм
Coda Фильм